Folytatódik a matricázás

|
Pozsony.

Egyre népszerűbb lett a csak szlovák nyelvű információkat tartalmazó táblák és üzletek „felmatricázása”. Vasárnap az akció egy újabb hulláma zajlott, minden jel szerint több társaság egymástól függetlenül is tapasztgat. Az elemző szerint ragadós a jó példa.

Somorja, Dunaszerdahely és Komárom után hétfőre virradóra többek között Zselízen Rimaszomatban, Rozsnyón és Párkányban is megjelentek a magyar feliratokat követelő matricák.

A kezdeményezés mögött a Kétnyelvű Dél-Szlovákia nevű csoport áll, mely a Facebookon saját oldalt is nyitott, s matricáját feltette az internetre is, hogy az érdeklődők szabadon letölthessék.

Amint a csoport hangsúlyozza, először matricáztak, a korábbi akciókat más társaságok jegyzik. Ezek alapján úgy tűnik, legalább három társaság matricázott már – közben ugyanis már Szencet és Galántát is végigragasztotta egy társaság.

A politikai elemző szerint ez jó, ugyanis minél nagyobb a civil nyomásgyakorlás, annál fontosabb témává növi ki magát a kétnyelvűség.

Pontosabban annak hiánya. A matricázók ugyanis azokat a közfeliratokat ragasztják le, ahol hiányzik a magyar nyelvű információ. Ilyenből pedig – főként az üzleti jellegű táblák esetében – viszonylag sok van szerte Dél-Szlovákiában.

Ravasz Ábel elemző szerint az első matricaragasztók hullámot indítottak el, amelynek még nem látni a végét. „Azzal, hogy ezt valakik megcsinálták, átszakadt a gát, és egyre többen érzik úgy, hogy ők is szeretnének csatlakozni ehhez a történethez” – véli Ravasz.

Az elemző arra számít, hogy a témát sikerül napirenden tartani. Annál is inkább, mivel az első sikeres matricázások után a politikai pártok is foglalkozni kezdtek a témával. További részletek az Új Szó mai számában. (MSz)

 

forrás: 

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

HELYI ESEMÉNYNAPTÁR

2012, May 19 - 13:00
Aranyi 17 Kulturális Központ